2017. január 17., kedd

PICTOLIN CHERRY: CUKORMENTES MEGGYES-TEJSZÍNES KEMÉNYCUKOR



Ezt a cukorkát még Karácsonyra vettem. Képeslapot akartam készíteni belőle némi sétabotnyalóka kíséretében, de mint majd látható, a csomagolás gyönyőrű szabályos vonalai a valóságban teljesen más formákat öltenek.😬


Az látszik, hogy a megjelenésre nagy gondot fordítottak, úgy kívül, mint belül. A cukorkákat borító papír mindkét szélére, sőt még a közepére és hátuljára is jutott a meggyből, emellé pedig még odanyomorgatták a külső csomagolás nagy képét is lekicsinyítve. Némileg át is estek a ló túloldalára,de értékelem az igyekezetet.
Ha ilyen részletességgel dolgozták volna ki a végterméket is, akkor nagyon boldog lennék!



Na, erről beszéltem, Nyuszó-Muszó! Hol vannak ezeken a cukorkákon azok a csodálatos piros-fehér vonalak, amit egy cirkuszsátor is megirigyelhetne???
Valószínű azt csak a grafikusnak sikerült összehoznia, amidőn a kinézetet tervezte. A gyártást különösebben nem érdekelte a végeredmény.😱 Hát, olyan is lett!

Azért írok jót is! Az íze egészen kellemes. Érződik, hogy a tejszíntől az átlagos cukorkáknál krémesebb az állaga. Nem lehet észrevenni, hogy édesítőszerrel csinálták, fura mellékízei nincsenek. A meggyet is fel lehet ismerni, bár a savanykás jelleg ezúttal elmarad. Viszont nem telepszik rá a tejszínes vonulatra, így a kettő együtt jól kiegészíti egymást.

Összefoglalva. Ha csak enni szeretnénk és nem nézegetni, akkor mindenképpen jó választás! 😄




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése